2012. augusztus 30., csütörtök

II./9. Rég nem látott kedves (?) ismerős


Na, most erre a részre igazán fellendültem, így tudom most hozni, viszont továbbra sem ígérek semmit. Azért remélem bejövős, és nem baj, hogy megint képekkel bombázlak titeket. Továbbá csekkolhatjátok apránként a Szereplők modult, mindig, ha új szereplő van felteszem. :) Am, a képek közül csak egyet tettem be a történetbe, de ha a többi is érdekel, akkor írjátok és kirakom őket!:D
Noémi xXxX



Zoe

-          Daniel? – kérdeztem hisztérikusan, ugyanis rá pont nem számítottam.
-          Szia Zoe! – intett vigyorogva, mintha még mindig együtt lennénk, vagy nem tudom. Elindult felém, gondolom, hogy megöleljen, mint egy régi jó barátot, és bár közös megegyezés alapján szakítottunk (azaz én mondtam, hogy már nem érzek iránta semmit, ő meg helyeselt, és szakítottunk), valahogy olyan furán állt a szeme. Mármint nem bandzsított be, vagy ilyesmi, csak olyan furán csillogott… Biztos megőrültem.
Danny
Mikor közel ért, magához húzott és megölelt, jó szorosan. És ez még kellemetlen sem lett volna, ha nem úgy ölelt volna, mint annak idején – azaz kb. két hónapja -, mikor még együtt voltunk, és eljött megnézni az X Factort. Éreztem, hogy beszívja a hajam illatát, mindig ezt csinálta, csak ő azt hitte, nem veszem észre. Már először lebukott nálam, és később rendszeresítette ezt a „szagminta vételt”. Mikor már egy ideje ölelkeztünk, próbáltam valahogy kiszabadulni az öleléséből, ami nem volt egyszerű, mert Danny elég erős.
-          Danny! Megfojtasz! – szóltam rá kicsit megrovóan, mire elengedett, és fellélegeztem.
-          Bocsi, csak olyan régen láttalak. – még mindig túl közel volt, bőven az intimszférámon belül. – Szóval, ő az új barátod? – kérdezte némi gúnnyal a hangjában. – Gyorsan beújítottál egyet. Szervusz, Daniel Harper vagyok, - nyújtotta a kezét Lounak - de neked csak Daniel. – O-ó.
-          Szia! Louis Tomlinson, nagyon örülök. – válaszolt hasonló hanglejtéssel Louis. Dupla o-ó!
-          Zayn Malik vagyok. – próbálkozott a felszültség oldással Zayn, de Daniel csak megrázta a kezét, majd figyelmét újra Louisra irányította.
-          Szóval, te vagy az a kis énekes? – húzta fel a szemöldökét Danny.
-          Igen, és képzeld, Zoe barátja. – húzta ki magát Louis.
-          Nem vagy olyan nagy szám! Fogadjunk, énekelni se tudsz, csak buzulni a kis haveroddal! Zoe tudja már, hogy homi vagy? Nem zavarja? Vagy talán hazudsz neki?
Louis nyakán megfeszültek az erek, és tudtam, ha nem teszek valamit, nekiugranak egymásnak. Segélykérően Anyára néztem, aki gyorsan kapcsolt, és közbeszólt.
-          Ki kér sütit?
-          Mindegy, már úgy is mennem kell. – morogta Danny, majd kiviharzott.
Louishoz mentem, és megszorítottam a karját. Mereven bámulta az ajtót, ahol Daniel távozott, és remegni kezdett. Magam felé fordítottam és a kék szemeibe néztem. Anya kiment a konyhába, Zayn pedig követte, mert ő kért sütit. Louis kezdett lenyugodni, és lassan megcsókolt.
-          Hogy járhattál egy ilyennek? – kérdezte halkan.
-          Fogalmam sincs. – válaszoltam, majd nyomtam egy puszit a szájára, és behúztam a konyhába.
-          Sajnálom kicsim, ha tudtam volna, hogy ez lesz, egyáltalán nem hívom át. Csak tudod, olyan helyes fiúnak néz ki. – szabadkozott Anya halkan, hogy a fiúk ne hallják.
-          Tudom. De az a sok segítség, amit tőle kapták, az csak azért volt, hogy megszeresd. – suttogtam vissza.
A fiúknak nagyon ízlett a süti, bár Louis még mindig kicsit feszült volt. Felvetettem, hogy megmutatom neki a szobámat, ahol az elkövetkezendő napokban ő is aludni fog. Persze előbb Zaynt vezettem el a vendégszobába, hogy ő is kipakolhasson.
Mikor beléptünk a szobámba, az pontosan ugyan olyan volt, mint ahogy hagytam. Lady Gagás, Little Mixes, Katy Perrys és nem mellesleg One Directionos poszterek mindenütt a falakon, meg néhány kép a lányokkal, egy Dannyvel (még nem volt időm kidobni!), a hatalmas ágyam (amin egyáltalán nem aludtunk közösen Dannyvel!!!), a szekrényem, tele – most éppen nem – ruhákkal, a puha, rózsaszín szőnyegem, és minden, ami az enyém. Ez az én kis birodalmam. Még Danny se járt itt régen, Louis az első férfi, aki beteszi ide a lábát, Apán kívül…
Louis elképedve nézett körbe, és mit szúrt ki először? Nem az 1D-s posztereket, hanem azt a nyamvadt egy képet. Odament, és óvatosan levette a falról. Nézte egy darabig, majd felém fordult. Nemes egyszerűséggel kivettem a kezéből, összetéptem, és kidobtam az íróasztalom melletti kukába. Elmagyaráztam neki, hogy régen nem voltam itt, és még nem volt időm kidobni a képet, de most megtettem. Ezután lenyugodott, és most már észrevette a posztereket.
-          Wáó! Mindenhol ott vagyok! – ámuldozott. – Nem tudtam, hogy ennyire nagy rajongó voltáll! – kacsintott.
-          Pedig igen. – nevettem. – És most is nagy rajongód vagyok. – mondtam, és megpusziltam az arcát.
-          És van egy egyszemélyes posztered is rólam? – váltott át „tini lányba”, és ugrálni kezdett. Ekkor lehenteredett az ágyamra, és magával húzott engem is. – Hmm, de jó puha.
Mivel én voltam fölül, ezért tökéletes rálátást nyertem tökéletes arcára. Kék szemei az enyémeket keresték, néha az ajkaimra tévedtek, majd vissza a szemembe. Egy kósza vörös tincset elfésült az arcomból, majd ajkait óvatosan az enyémekre nyomta. Alsó ajkamat megnyalta, ezzel bebocsátást kérve a számba. Nyelveink vad táncot jártak, folyamatosan mélyítettük a csókot, Louis keze pedig elvándorolt a fenekemre – a pimasz! -, ekkor viszont valaki kopogott, és másodpercekkel később Zayn nyitott be. Louisszal olyan gyorsan rebbentünk szét, amennyire egymáson fekve lehet, így viszont én sikeresen legurultam az ágyról, és nagy puffanással értem földet.
-          Megzavartam valamit? – vigyorodott el kajánul Zayn.
-          Nem. – válaszoltunk egyszerre Louisszal, mire Zayn felkacagott.
-          Oké, csak szólni akartam, hogy Hayley hívott, hogy elmehetnénk a városba, de ha gondoljátok, megmondom neki, hogy el vagytok foglalva. – kacsintott.
-          Nem kell, megyünk. – jelentette ki Louis, és felkelt az ágyamról. Felsegített a földről és követtük Zaynt.

*eközben*

Hayley

Miután Blakekel kiharcoltuk magunkat, és Harry is berendezkedett lementünk a nappaliba beszélgetni. Harry „véletlenül” mellém ült le a kanapéra, bár tartva a távolságot, mert Blake az ő saját foteljába ült, ölében Mandi, Nina meg a másik szabad fotelba. Egészen addig jó is volt, míg Anya is be nem jött, és be nem szállt ő is a beszélgetésbe, mert akkor Harry arrébb húzódott (konkrétan mellém préselődött), hogy legyen helye Anyának. Anya elmesélte, hogy Apu most dolgozik estig, addig majd beadagolja neki, hogy vendégünk van. És természetesen, Anya rögtön felhozta Jimmyt, hogy miért nem vele vagyok. Na, igen, ez az átka annak, ha elfelejtem elmesélni neki a dolgokat. Teljesen kiment a fejemből, hogy ő még nem tudja, ezért először nagy szemeket meresztettem rá.
-          Anya, mi már nem vagyunk együtt Jimmyvel. – böktem ki végül.
-          De hát miért nem? – vágott meglepett arcot. – Hisz olyan jól megvoltatok! Még képek is vannak!
-          Anya, semmi szükség a képekre! – állítottam le. - És ő szakított velem, azért, mert ő úgy gondolta, nem tudná kezelni azt, hogy én most már híres vagyok.
-          De azért a képeket igazán megnézhetnénk! – Anya fénykép mániás, talán tőle örököltem én is….
Mielőtt tiltakozhattam volna, már el is ment a Tabjáért, amin a képek vannak. Pazar. Nem elég, hogy még eszembe is juttatja, pont Harry előtt kell (nem értem miért parázok!?). Apropó, Harry. Mivel a kanapé elég kicsi, és Harry igen közel húzódott hozzám, combjai az enyémeknek nyomódtak, válla érintette az enyémet, haja majdnem kiszúrta a szemem, és rám nézett. Zöld szemei az arcomat fürkészték, és keze egy óvatlan pillanatban a combomra vándorolt. Lenéztem a kezére, majd vissza rá, amit lehet, ő jó jelnek vett, de én fogtam a kezét, és visszaraktam a saját ölébe. A művelet közben fapofával bámultam Harryre. Mondanom sem kell, Nina, Mandi és Blake figyelte az eseményeket, és mindhárman kuncogni kezdtek. Harry érdekes fejjel rám nézett, én meg csak megforgattam a szemeimet. Ki kell belőle szeretni, ki kell belőle szeretni! Anya e pillanatban vissza is ért, én pedig felkészültem a legrosszabbra.
-          Ez a kép – kezdte Anya – Hayley tavalyi szülinapi buliján készült. – mutatta Harrynek (mert persze Blakenek és Ninának nem kell mutogatni, Mandi meg el van foglalva… Blakekel…). Harry összeráncolta a szemöldökét, de próbált mosolyogni. – Aztán ez a suliban. Ne kérdezd mi ez a piros valami a fejükön, mert nem tudom. – ó, én tudom! Valami kiselőadás volt, és kaptuk ezeket a piros micsodákat. Mi összecsavartuk, és feltettük a fejünkre. Istenem…. – Ó, ez az, mikor Tappancsot megtalálták a parkban, és Jimmy magához vette. Emlékszel? – nevetett. Igen, Anya, sajnos emlékszem. – Ó, és ez a legszebb kép róluk. – mosolyodott el Anya. – A szalagavató bál előtt készült. Olyan szépek voltatok együtt. – nézett rám.
-          Oké, Anya, elég lesz, szerintem Harryt nem érdekli különösebben. – vágtam közbe.
-          Jaj, Hays, csak egy kis nosztalgia. – legyintett Anya.
-          Jaj, Harry, még nem is láttad a szobámat, gyere! – fogtam meg a csuklóját, és felráncigáltam az emeletre. Mikor már hallótávolságon kívül voltunk elkezdett nyöszörögni.
-          Hayley, ez fáj! Mióta ilyen erős a markod?
-          Anya mindig, mindig képeket mutogat. – morogtam magamnak.
-          Szerintem aranyos… - mondta vonakodva Harry.
Csak megforgattam a szemeimet és berontottam a szobámba. 

3 megjegyzés:

  1. Szia!
    Most is gyorsan reagáltam? :D
    Nekem nagyon nem jön be ez a Daniel gyerek:P Nem is helyes és érzem,hogy még valami probléma is lesz vele.. Szegény Lou :(
    Viszont ez a Jimmy nagyon helyes :D
    Na most csak ennyit tudtam írni...
    Siess a következővel :)
    Puszi:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:D
      Fú ezt most nem tudom, mert miután felraktam a részt elmentem TV-zni >.< De biztos:P
      Kendall Schmidth nem helyes?:o Pedig direkt helyes srácot néztem ki >.< És lehet, hogy igazad lesz;)
      Jimmy alias Josh Hutcherson (HÁCCSERSZON ha valaki nem tudná), nos, lehet neki kéne MAJD unszimpatikusnak lennie, de azt nem mondom el, miért. Mondjuk már most is lehetne az, hisz dobta Hayst, elég galád módon (lást, első évad 8-9. rész körül). Mindenesetre én annyira helyesnek nem tartom, de még hátra van egy volt pasi: Greg. :D
      Igyekszem, ma még próbálok írni, holnap biztos nem fogok tudni, mert délelőtt tankönyvosztás, délután meg meg fogunk őrülni Evivel meg Csengével >.< Vasárnap meg már évnyitó:o De azért igyekszem!!!!:D
      Puszi:)

      Törlés
  2. Szia nagyon jó lett! :DD Hamar kövit!! :)))

    VálaszTörlés